Burka Ivan (1979) brácsa szakon végezte el alapképzését az Újvidéki Művészeti Akadémián Dušica Polovina professzor osztályában (2004). Ugyanezen a karon ütőhangszer szakon is diplomát szerzett Nebojša Jovan Živković és Srđan Palačković professzorok osztályában (2010). Ütőhangszeres doktori tanulmányait 2023-ban fejezte be a Belgrádi Zeneakadémián (Fakultet muzičke umetnosti) dr. műv. Srđan Palačković mentorálásával. 2004 és 2023 között az Újvidéki Szerb Nemzeti Színház Operaházának Zenekarában tevékenykedett: 2004–2007 között külsős ütőhangszeres közreműködőként, majd ezt követően állandó alkalmazásban szólamvezető timpanistaként. 2023 óta docensként (ütőhangszerek tantárgy) dolgozik a Belgrádi Zeneakadémián. Emellett a Vajdasági Szimfonikus Zenekar állandó közreműködője (2007 óta szólamvezető timpanista), valamint 2008 óta óraadó tanárként tevékenykedik az újvidéki „Isidor Bajić” Zeneiskolában, ahol ütőhangszert, kamarazenét és lapról olvasást tanít.


